NŐISÉGFEJLESZTÉS

Az igazi szépség a lélek szépsége, mely átsugárzik az anyagon. 

fr

 

Rengeteg Nő van, akik nap-mint-nap bántják magukat, önmagukkal elégedetlenek, és arra vágyakoznak, hogy jobbak, szebbek, tehetségesebbek legyenek.

Mit is lehet ezzel kezdeni? Mit lehet akkor tenni, ha úgy érzed, hogy nem vagy elég nőies, nem vagy a helyeden, nem úgy fogad el a környezeted, ahogy Te szeretnéd, a párod nem veszi észre, hogy nőből vagy, és még a munkahelyeden sem élheted meg nőiséged, mert nem veheted fel azt a ruhát, amit szeretnél. 

Vagy éppen otthon a párod/férjed nem tisztel, és nem úgy néz rád, ahogy szeretnéd. És már mindent megtettél, hogy megváltozzon ez a helyzet, mégis egyedül érzed magad. 

Olyan is van, akit gyerekkorában vagy fiatalkorában bántottak, és hordoz magában egy téves képet több tíz éven keresztül. Vagy akit a szülei bántottak érzelmileg, mert ők sem azt kapták, amit szerettek volna, így tovább adni sem tudtak mást. Vagy egyszerűen csak nem tudta megélni önmagát valaki, mert a környezete elnyomta. A sort lehetne folytatni napestig...

Megannyi Női sors, élet, pedig mindenkiben ott van a kincs, a szépség, a lélek ereje, csak fel kell tudni hozni azt a kincset!

Nagyon fontos, mert enélkül csak bolyongók leszünk. Szeretünk követni olyan embert, eszmét, ideát, akire felnézhetünk. A női energia jól tud követni, alakítani, formálni. De sajnos sokszor nem a megfelelő embert, eszmét, ideát követjük. Ilyenkor megbomlik a lélek egyensúlya, és mint az űzött vad, úgy érezzük magunkat. 

Túl sok az elvárás, túl sok a megfelelési helyzet, és sokszor összeroppanunk a súly alatt. Felbukkan a félelem, a megfelelési kényszer, a féltékenység, a menekülés, a pánik, hogy merre és hogyan tovább. Egyedül érezzük magunkat, mintha magunkra maradtunk volna ebben. A barátnői tanács már nem elég, különben meg neki sem megy, így megkezdődik a bolyongás. 

Együtt, csapatban sokkal erősebbek vagyunk. Egymástól megannyi mindent tanulhatunk! A nőiség ezer arcát láthatjuk egymás életében, sorsában, mellyel vagy azonosulni tudunk, vagy pedig örülünk, hogy nekünk mennyivel könnyebb.

Ezért hoztam létre a NŐIESSÉG KÖNNYEDÉN WORKSHOPOT, ahol megélheted nőiséged, leteheted a Téged gátló negatív mintákat, és újult erővel, egészen más szemszögből láthatod magad! 

Aki pedig egyénileg szeretne fejlődni, haladni, szeretettel várom a MENTOR PROGRAMON!

Abban támogatlak, hogy kreatív eszközökkel saját szabadságodat meg tudd élni, kibonthatod nőiséged, vagy épp újra felfedezheted azt az igazi Nőt, aki mindig is voltál.

A nőiségnek azt az oldalát erősítem benned, amely a lágyságról, a befogadásról, harmóniáról és nyugalomról szól.

A nőies nőről. Aki hagyja magát vezetni is, nem akar mindenáron győzni és legyőzni.

Aki kiáll önmagáért, van ereje, de lágysága és szenvedélye is.

A természetes Nőről szól, annak megéléséről, hogy abban a testben, amelyben vagyunk, jól érezzük magunkat.

Nem kell semmilyen külső beavatkozás azért, hogy szebbnek, jobbnak látszódjunk.

Ha belül nem éled meg, akkor semmilyen külső változtatás nem segít ezen.

A legtöbbet akkor teheted magadért, ha megismered önmagad, és tudatossá válsz.

A harmonikus test és lélek sugárzó. Kifelé is sugárzik a világ örömére.

Ezt az érzést szeretném átadni Neked, és erre inspirállak!

 

Szeretettel várlak egyéni és csoportos foglalkozásaimon is!

Legyél tudatos, legyél Nő!

Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!.png

A Mentor Program  pedig azoknak a Hölgyeknek szól, akik csoportban nem tudnak, vagy nem szeretnének kibontakozni.

Egyéni coaching folyamat, mely során csak Rád figyelek, csak Téged támogatlak

- feltárjuk a Téged akadályozó múltat

- megoldást, azonnal használható módszereket kapsz

- a heti feladatok támogatnak abban, hogy fókuszált maradj

- nagyon hatékony módszerek (art coaching, pszichoterápia, zeneterápia, meseterápia)

- kitérünk mozdulataidra, hiszen a Nőiség egyik ereje a mozdulatokban rejlik!

- egyéni, személyre szabott módszerekkel segítelek megtalálni magadban a NŐT!

- személyesen és Skypeon is van lehetőséged a programban résztvenni!

BŐVEBBEN...

IMG_6056