történetem...
Diplomás Művészeti Terapeuta
Nőiségfejlesztő Mentor
Táncos
Farkas Renáta
...Az út nem volt olyan egyszerű...
2016-ban felmondtam az addig biztosnak tűnő munkahelyemen, és hatalmasat léptem. Azért, hogy önmagam lehessek. Hogy mindazt, ami bennem van, meg tudjam mutatni, inspirálni tudjak, vezetni az úton másokat, és szárnyakat adni, felszabadítani...
A lépés nem volt könnyű, de végig hittem a célomban és magamban. Ez volt az egyetlen, amit tehettem. A gondolataimat megváltoztattam, új irányt vittem az életembe, és elölről kezdtem mindent. Munkát, magánéletet, és még új helyre is költöztem. Mindezt szinte egyszerre.
Amikor az ember kilép a komfortzónájából, akkor igazán megtudja, hogy milyen erő lakozik benne. Érdemes ezt kipróbálni. Hatalmas csoda. Számtalan lent és fent élménnyel, de megéri. Hiszen amikor kezd kinyílni az a virág, amit a lelkedben ápolsz, akkor tudod igazán, hogy megérte.
Mindig is jó főnökeim voltak munkahelyeimen, szerettem őket. Dolgoztam 11 évig a Magyar Televíziónál, asszisztensként és szerkesztő-riporterként, majd azon kaptam magam pár hónap leforgása alatt, hogy kiköltöztem 2 hónapra Marokkóba, és a világ egyik leghíresebb dobosával (Issam Houshan) léptem fel egy csapatban.
2011-ben volt mindez, akkor már 19 éve táncoltam, keleti táncokat pedig 11 éve. Egy olyan álmom valósult meg, ami szinte hihetetlennek tűnt. Issam a világhírű Sting dobosa is volt, a Desert Rose c. számban ő írta a darbukás részt. Sokat tanultam tőle: csapatmunkát, alázatot, és azt, hogy hogyan is lehet megvalósítani az álmainkat.
Aztán hazajöttem és újabb munkakeresés várt rám. Elhelyezkedtem egy cégnél, ahol közvélemény-kutatási adatokkal foglalkoztam. Itt abban erősödtem meg, hogy a monoton munkát hogyan lehet bírni türelemmel és jó nagy adag kitartással. Az évek során éreztem, hogy ez nem én vagyok. Hogy ennyi lenne csak az élet?
Bejárok valahová, ahol nem is azzal foglalkozok, amit szeretek, amihez tehetségem van, amit értek, érzek, és minden porcikámban biztos vagyok benne? Tudtam, hogy valamit tennem kell. Beiratkoztam a Wesley János Lelkészképző főiskolára, és másoddiplomaként megszereztem a Komplex Művészeti Terapeuta végzettségem. Mindig is szerettem a pszichológiát, a művészetet, és mindig is imádtam emberekkel foglalkozni.
Már a középiskolában is az érdekelt, hogy egy ember miért lesz olyan, amilyen? És ha nem jó neki az, amiben épp van, hogyan lehet segíteni, támogatni őt?
Önismerettel több mint 15 éve foglalkozom, mely a saját utam felfedezésével indult. Mindig "csodabogár" barátaim voltak, világmegváltó gondolatokkal, filozófus hajlamokkal, amolyan látók, érzékelők, áthallók. A mai napig szeretek velük beszélgetni az élet nagy kérdéseiről.
Sorsom végül akkor kezdett világossá válni, mikor a Televíziónál a kollégák bejártak az irodámba, és elmesélték az életüket. Egyik jött a másik után, és én csak hallgattam őket, és azt vettem észre, hogy nyugalom járja át őket, ahogy figyelek rájuk. Ahogy beszélhetnek a problémáikról, megérti őket valaki, és még segít is. Aztán ez folytatódott a következő munkahelyemen is, és rájöttem arra, hogy mit akar ezzel üzenni a Sors. Nem adatokkal kell foglalkoznom, nem azzal, hogy olyan munkám legyen, amiben nem érzem magam kiteljesedettnek.
Mesékkel már akkor is foglalkoztam, imádom őket kiskorom óta. Kaptam útravalóként a televíziós korszakom elején egy könyvet az egyik nagyon kedves könyvvizsgálónktól. (Clarissa Pinkola Estés: Farkasokkal futó asszonyok) Kinyitottam, és a Rút Kiskacsa c. mese állt előttem. Nagyon megérintett. És tudtam, hogy nem ott vagyok, ahol lennem kell. De a hogyan lépjek tovább még váratott magára.
Időközben terapeuta lettem, de még nem tudtam elengedni a biztos munkahelyemet. És akkor egy nagyon kedves barátommal elmentünk egy cégvezetőknek tartott előadásra, és az előadás végén egy banálisan egyszerű kérdést tett fel nekem. Jókor, jó helyen, jó időben. "Ha nem érzed jól magad ott, ahol vagy, miért nem mondasz fel?" - hangzott a kérdés. És mint a mesékben, szikraként pattant ki belőlem, hogy tényleg. Akár el is jöhetek. Fel is mondhatok. Még akkor is, ha nincs más. Ha nincs biztos és fix. Így lett.
És elkezdődött az igazi Élet. Egyedül szeltem a hullámokat, újra kellett teremteni magamat. Ugrottam egyet a semmibe, és azt mondtam: "Kitárom a szárnyaimat, és repülök. Ha zuhannék, kapjatok el." És így is lett. Ha lefele mentem, teremtődött lehetőség, út, híd. Onnan, ahonnan nem is számítottam rá. És ami végig fent tartott: a hit. Egyetlen dolgot láttam magam előtt, hogy menni fog. Képes vagyok rá, meg tudom csinálni.
Hatalmas önismeret az egyéni vállalkozás, hiszen szembejön veled az összes félelmed, gondod, megoldatlan és rejtegetett problémád. De ezeket felismerve és túljutva kiléphetsz a tisztásra.
Az útnak nincs vége, mai napig képzem magam, előadásokra járok, egyéni önismereti alkalmakra, szakmai könyveket olvasok, fórumokon veszek részt, mert azt vallom jómagam is, hogy akkor lehet valaki hiteles, ha önmaga is bejárta azt az utat, melyre mások most szeretnének rálépni.
Egy mozgásban lévő lélek tud más lelket is mozgásra bírni.
Eszközeim, melyeken keresztül az lettem, akire mindig is vágytam:
- A latin-amerikai táncok megtanították a test és lélek harmóniáját, a mozdulatok lélekre gyakorolt hatását, a test felszabadítását, a kilépést a "nem vagyok jó és tehetséges" ördögi köréből.
- A komplex művészeti terápia megmutatta, hogyan érdemes a lélek mélyére nézni, feloldani a komplexusokat, elakadásokat, traumákat, és könnyedén, szelíden saját magam felismerni, miként működök. Erőt és energiát adott, kreativitást, és beindította a lelki áramlást.
- A keleti táncok világa pedig nőiségem megélésben segített nagyon sokat, mely által rengeteg nőtől tanulhattam nőiséget, önkifejezést, szabadságot.
Az út közben pedig olyan képességeim is felszínre kerültek, melyeket nem kellett tanulnom. Előjöttek, mert mindig is bennem voltak, csak épp lekerült róluk az, ami addig fogva tartotta őket.
Bárhol is legyél az úton, ne félj segítséget kérni! Könnyebb, ha valaki segít, mintha egyedül küzdenél!
Szeretettel várlak!
Renáta